Egy csepp menta

Egy csepp menta

Inszpirászion

2014. december 19. - momenta

Nagyon szeretem a kézműves dolgokat és igen olykor-olykor inkább jobban belenyúlok a pénztárcámba, hogy egy-egy egyedi darabom legyen. Különösen táska és ékszer mániás vagyok. Nehéz az ellenállás ezen a téren. Már többször reklámoztam a Bödönt, de nem lehet elégszer. Ott ismertem meg Hanga Ágit, aki csodás ékszereket készít, de a bőség zavarában nem vásároltam ott tőle. Aztán egy nap látom, hogy a régi lakásunkkal szemben egy kis tárolóban élet van. Ez az kikerül az utcára, csupa izgi dolog, áll ott egy bringa is..itt bizony valaki kreatívkodik. Bemegyek, kérdezek. Ott találtam a made of love készítőit Ágit. Azaz megpecsételődött a sorsom, ha tudjátok mit jelent ez. A karácsonyi ajándékomat is innen választottam. Képek majd ha megkapom, de nagyon egyedi, nagyon tutti! Csodás kis kincsek rejtőznek nála és néha néha azóta is beköszönünk Bazsival, ahogy ma is.Ági mutat egy csodaszép zöld fülbevalót és azt mondja ezt én inspiráltam. Hosszú, kecses -kiköpött Én -, több gyöngyös. Hogy én inspirálnék valakit? Ezt így karácsonykor is jó hallani. Meghatódtam...köszönöm!!!!

Valamiben első

Nem nem nyertem semmiféle aranyérmet mostanában. Ja korábban sem. A sportokban nem mondanám, hogy jeleskedtem, de kitartásom mindig volt/van, ezért volt olyan tanév, amikor minden nap mentem az uszodába és 1,5-2 kilométert leúsztam. Hogy hogy nem lett belőlem Hosszú Katinka? Hááááát

Az elmúlt két év Szentestéje nagyon különbözött az előtte lévő 21-től ;)

Két évvel ezelőtt töltöttem először a szüleim nélkül a Szentestét, csak a párommal, akit akkor mindössze fél éve ismertem, de a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy akkor úgy ott kettesben, a közösen kifestett, átalakított lakásban éljük át ezeket a pillanatokat. Hihetetlen jó volt. Karácsony másnapján a szüleimnél készült egy fotó életem addigi legnagyobb szerelmeivel Bélával és Bendegúzzal, amit anyukám e-mailen küldött át nekem és ezt írtam rá vissza a történeti hűség kedvéért 2013. január 19-én:

"megállapítottuk, hogy a miénk is lehetne:)
persze még semmi ilyenről nincs szó!!!!!!"

A 2013-as Szentestén már hárman voltunk (Bazsi október 02-án született, matekosok előnyben, hogy a januári 19-i megjegyzésem mennyire hm....). Azt hiszem ezen nincs mit magyarázni. Igaz, hogy a Szenteste 24-e helyett 25-én volt és a vacsorát sem tudtuk közösen meghitten elfogyasztani teljes mértékben, mert a jól elszendergőnek hitt kiskoma csak "humott" egyet. De ezek a nüanszok csak még emlékezetesebbé teszik az első közös karácsonyunkat a kis lakásban.

Idén is lesz valami első. Augusztusban költöztünk át ebbe a dupla méretű panellakásba, amit nagyon szeretünk. Már nagyon várjuk a Jézuskát, reméljük tudja az új címünket is :).

És jövőre?

A vásárlásról

Nem tudom ki hogy van vele, de én mostanában a vásárlások többségét interneten keresztül intézem. Na jó azért 1 liter tejet nem ott veszek, de a nemszeretekababakocsibanülni, mindentmegnéznékésmegfogdosnék 14 hónapossal csak célzottann lehet vásárolni, lehetőleg listával. De általában elfelejtek listát írni, majd csak az ebéd legfontosabb hozzávalóit hagyom ott a boltban :) Bár az is lehet, hogy jobb ha nem főzök ebédet, mert ma is sikerült leégetnem kicsit. Mert hát ha az ember lánya közben tereget, pakolászik és mindezt a kis örökmozgóval háát jobban oda kell figyelni!

Tegnap este eljutottunk végre oda, hogy feladtuk a gyerekek játékrendelését. Két helyről vadásztuk össze az áhított darabokat. Ma délelőtt már kaptuk is a telefont, hogy pont a Bazsi ajándéka elfogyott, de a hívó fél nagyon készségesen próbált más típusú járműveket ajánlani, ami van még raktáron, d emi hajthatatlanok voltunk. Még mielőtt kérdeznétek nem nincs a gyereknek jogosítványa. Megkapja a járgyányt aztán majd jöhet a jogsi ;)

Így anyuka gyorsan lecsapott egy kicsit drágább másik internetes áruházban egy ugyanolyan szépségre. Azonnal ki is fizette, hogy tuti legyen a tuti. Majd pár órával később az apuka kapja  a telefont az előző helyről, hogy az egyik nagy hiperlánc visszamondott jó pár raklap terméket, köztük Bazsi szíve-vágyát, így tudnak nekünk küldeni. És igen a játékwebáruházak karácsony előtti rohanásában, az őrültekházában van ilyen eladó, aki képes és visszahív, annak ellenére, hogy csak 1 db terméket rendeltél volna tőlük. Le a kalappal!

Nekünk nagyon jól esett!

Csak ilyen pozitív visszajelzéseket kívánok Mindenkinek az ünnepi időszakban IS!

 

Cuki moment

Ki ül be vasárnap délben egy cukrászdába egyedül?

Én!

És mit csinálok? Jegyzetelek. Papírra? Ááááá nem az sosincs nálam. Szalvétára hmmm az stílusos lenne, de nem. Vettem egy számgyertyát, amit papírzacskóban kaptam meg és arra.

Mit jegyzetelek? Amit sosem szoktam, a következő blogbejegyzés témáját.

Hol van most ez a papír? Hmmmm természetesen valahol Szeged környékén egy hulladékgyűjtőben, mert ma reggel elvitte a kukásautó, amit a forgalomszámláló biztos úr és édesapja szemmel tartott ma reggel.

A számgyertya? Természtesen eltörtem. Nem tudok ilyen dolgokra odafigyelni. Kicsit kapkodós, kétbalkezes vagyok.

Nagyon cuki volt a cuki:

- karácsonyos aztalterítő kék alapon sárga csillagok, az EU-s zászlóra emlékeztetett

- az asztal közepén pink karácsonyi kaktusz cappuccinos bögrében

- kék-fehér karácsonyfa

Az eladók biztos furcsálták, hogy egy 30-as nő beül délben presszó kávét kér üresen és egy figurás katicás mignont, majd leül körbenézelődik és jegyzetelget. Mint egy étteremkritikus :) Vagy rosszabb esetben ellenőr.

De a híres Momena blog szerzője csak egy bevásárlásra kapott kimenőt a nagyitól és lopva, titokban beült  a kedvenc katicás mignonját befalni a cukiban.

Sok ilyen lopott, kicsit elgondolkozós pillanatot kívánok mindenkinek ebben a szép készülődéses időszakban!

 

Forgalomszámlálás

Bazsival megint kis kiruccanáson vagyunk a mamáéknál. Apa éppen 24 órában programoz, mi pedig ha nem is 24 órában de forgalmat számlálunk. Nem tudom mi lenne, ha kislányom lenne, mit kellene neki mutogatni. Mert a fiúknál egyszerű a képlet: troli, busz, villamos, autók, teherautók, markolók, betonkeverők, traktorok ezek minden mennyiségben jöhetnek. A mamáéknál az ágy, ahol alszunk az egyik legforgalmasabb körforgalomra néz, és amióta a kisfiunk fel tud állni legnagyobb szórakozása, hogy ott kukucskál és csak az alábbiakat lehet hallani:

Bimbimbim vagy Hűűűűűűű vagy Húúúúúúú

Mert neki minden érdekes, persze a buszok, a kamionok és a teherautók kapják a legnagyobb éljenzést és még esetleg egy kis ablakverést is, pedig már párszor elmondtam, hogy nem muszáj az ablakot ütni inkább kopogtassunk a párkányon. :)

Na de ha tata megy el biciklivel és még integet is, akkor az a námbör ván!

Az a szerencse, hogy Bazsi ezt a tevékenységét a nap bármely pontjában képes végezni. Ja, hogy hajnal 3.30-kor kipattan a szeme és már áll is fel hálózsákban az ablakhoz :) Gondolhatjátok mennyire örülök ennek. Az esti elalvást sem könnyíti meg ez a tevékenység, mert Bazsi sztahanovista egy járművet sem mulasztana el. Bár alvásidőben kisebb a forgalom, de minden autótól el kell pápázni, hiszen ők is mennek aludni.

És bár otthon merőben szerényebb a látvány - fák és néhány madár az égen - azért ott is igyekszik a jó munkásembör :)

Lassan beindul a pörgés

November 26-a van- amikor élesítem a bejegyzést már 29 -, igen igen már egy hónap sincs karácsonyig.

De ugye december 24-én este nem úgy szeretnénk ülni a fa alatt/mellett, hogy teljesen leamortizálódtunk a nagy rohanásban és stresszelésben? De miért is kell karácsonykor stresszelni, miért kell összevesznünk a meghittség, a béke, a csaádi összetartozás ünnepe előtt/alatt?

Pedig valami van ilyenkor, hiszen még szakirodalma is van, ami a mi könyvespolcunkon is megtalálható a híres szerzőpáros/házastárs Allan és Barbara Pease: Karácsonyi fegyverszünet című könyve.

Hogy min lehet ilyenkor veszekedni, szerintem minimum 100-as listát lehetne erről írni, de :

- kinek mit vegyünk?

- mi legyen a menü?

- miért ekkora fát vettél?

- hol töltsük a Szentestét?

- melyik nap utazzunk tovább "anyádékhoz"?

- miért nem veszed észre, hogy segítened kéne?

- na látod, ezért felejtettem el ezt, azt, amazt...

A karácsonyi időszakban a saját családi karácsony megtervezése mellett még jönnek a baráti, céges bulik, az ovis, sulis bulik, december elején erre jár a mikulás is és már maguknak ezeknek az időpontoknak az összelogisztikázása is nagy feladat.

Hogy mi a megoldás? Az elhatározás, hogy igen most ebben az évben nem így csinálom, megpróbálok az ünnep lényegére figyelni...

Jövő héttől december elsejétől én ezt próbálom megtenni a blogomon keresztül is.

De addig is annak, aki szeret tervezgetni ajánlom urban-eve tervezőjét!

http://www.urban-eve.hu/2014/11/17/karacsonyi-tervezo-2014/

 

Tekergő

Nincs is jobb, mint este fél 11-kor a sütő mellett ülni, a sülő kolbászos kiflik illatában és felcsapni egy lime-menta sört - na jó radlert és 0%-os, de aki szoptat, annak ez maga a kánaán. Nem tudom mióta van ez az ízvilág, de én nyáron fedeztem fel és beleszerettem, van itthon mindig egy-egy tartalék ilyen felcsapós estékhez.

Ma nem tekeregtünk olyan sokat Bazsival, de egész nap anyával kellett beérnie, mert apánál itt vannak a kásztömörök és ilyenkor majd egyszercsak hazaér. De Bazsi ma különösen nagyon cuki volt - persze akkor nem, amikor küzdöttem vele este hazafelé sétánál, hogy maradjon a babakocsiban még 10 percet és ne feszítse ki magát, ne őrjöngjön, mert ugye nem is lenne ez baj, ha járna, de őfelsége mászni szeretne a földön :)

De a tekergésre visszatérve szívből ajánlom a hugicám blogját ismét.

http://kukutyinandthecity.blog.hu/2014/11/20/bozsi_neni_avagy_mamam_hajasa

Ma is irigykedtem rá, hogy milyen isteni hájas kiflit sütött, no nem ezért sütöm a kolbisat, hanem mert apukánk szülinapja van és mivel már van két tortája, úgy gondoltam én maradok a jól bevált elronthatatlan, mindig finom kolbis kiflimnél.

Ez egy baromi egyszerű, nagyon finom, elronthatatlan (max beégethető, főleg ha a sütő mellett ülsz :) és variálható sós süti. Lehet töltetlen, lehet kolbis - az alap - mustáros-kolbis, pizzakrémes, sonkás, sajtos, lenmaggal, köménymaggal szórt szóval engedjétek el a fantáziátokat és próbáljátok ki ezt a pofonegyszerű és összességében sütéssel együtt két óra alatt elkészíthető mennyei sósat.

És zsebeljétek be az elismeréseket!!!

Hozzávalók:

70dkg liszt
2 tojás
1 kefír
1 dl étolaj
2 ek. cukor
csipet só
1 dl tej - 5 dkg élesztő - 1 mokkáskanál cukor
20dkg Rama - 1 evőkanál só

A hozzávalókból a Rama kivételével tésztát gyúrunk (az élesztőt a tejben felfuttatjuk a cukorral). A tésztát négy részre osztjuk, majd egyet kiveszünk a tálból és még megfelezzük. Ezután mindkettőt kör alakúra nyújtjuk. Az egyiket megkenjük a 20 dkg Rama és az egy evőkanál só keverékének egynegyedével majd rátesszük a másik lapot és derelyevágóval 16 cikkre vágjuk (vagy ahogy sikerül:).
Ezután kis kolbászdarabkákat rakunk a cikkekre és így feltekerjük, kivajazott/kizsírozott tepsibe rakjuk, tojással megkenjü és egy órát (én fél órát szoktam- látod, amint szépen növekednek szerintem ez élesztő és liszt függő) hagyjuk a tepsiben kelni. Hihetetlenül nőni fognak:):)
Sütőben szép aranysárgára, barnára sütöd, melegen isteni, de még másnap is finom, ha marad!

Ezt a receptet a családunk Ángyikának köszönheti, aki üresen készítette és küldött egyszer belőle kóstolót én akkor szerettem bele és azóta rendszeresen készítem. A kolbászos változatát elkészítve Ludvig Andi barátnőm mondta, hogy náluk ez karácsonyi süti, keresztanyukája süti. A legviccesebb kolbászos kifli sütésünk is Andival volt, amikor még kolleginák voltunk és egy névnapra készítettük, hogy bevigyük a többieknek. Andi konyhája akkor még nem volt túl felszerelt, no mérleg, no nyújtódeszka, no nyújtófa, é smintha a sütőt sem ismerte volna még ki Andi, de úgy emlékszem legalább egy tepsi volt :) de nagyon jól szórakoztunk. És azt is tudom, hogy isteni békési kolbász került a kiflikbe, amit szerintem mellesleg vétek belerakni, de ízlések és pofonok :)

 

Fotózáson

ad9095d50e90e490804834bdec4abb81_1416431492.jpg_500x333

Hát igen lassan két hónapja terveztük, hogy elmegyünk egy hivatásos fotóshoz Bazsi első szülinapja körül. Az én feladatom volt fotóst találni, de nem ment olyan könnyedén. Aztán már jóval a szülinap után botlottam bele facebookon Ludvig Andi barátnőmnek köszönhetően a Chill-Art Photoba. Mi is ilyen képeket szerettünk volna, természeteseket, természetközelieket, semmi faksznit. Persze akkor már nem volt olyan jó idő, mi is elutaztunk Csilla is, kinti képekben nem nagyon gondolkozhattunk, mert Bazsi még nem jár. Így maradt a műtermi. Bár ezt nagyon elleneztem és már tavaszra halasztódott volna a fotózás, de apa azt mondta meg kell örökítenünk a fiunkat!

Így kitűztük Erzsébet napjára, ami mint ma megtudtam Férfi nap is, a fotózást.

Hogyan készül egy tökéletes anyuka egy tökéletes fotózásra?

- Ruhákat vásárol, több garnitúrát, melyet szépen feladogat a kisfiára, nézegeti, passzítgatja

- Ruhákat vásárol magának és apának színben összeillőt, persze a piciével is

- Minimum két héttel előtte bejelentkezik fodrászhoz, kozmetikushoz

- Előző este összekészíti, kivasalja a ruhákat

- Feltesz egy-két pakolást, este 8-kor lefekszik aludni, szemkötőt tesz a szemére esetleg uborkákat is

- Reggel halál nyugodtan megissza az ébresztő kávéját, leheletfinom sminket dob fel

- Autóba vágja a családot és elindul

A nem tökéletes anyuka így készül a fotózásra

- Ej ráérünk arra még, majd ha hazajöttünk a wellnesselésből utána mindent elintézünk

- Fotóssal megbeszéli, hogy farmer fehéring lesz a style

- Apának van olyan fehér ingje ami jó ezt leellenőrzi két nappal a fotózás előtt

- Anyának nincs fehér ingje, ami jó, de majd a fotózás előtti napon vesz magának

a) délelőtt a kisfiával bemegy egy boltba, ahol Bazsi kivágja a hisztériát, 2 percen belül kirohan a boltból

b) semmi baj ott van még a délután, majd akkor elintézzük, de a kisfia délután 4-től szélsőséges viselkedést ad elő, őrjöng, a babakocsiból, anya kezéből kitépi magát, miután apa hazajön semmi nem változik

c) még ott az éjszaka, de a csajokkal van randija- valahogy megoldja majd- persze fotózás előtti napra rakta a  randit, sebaj úgysem feküdne le időben

Bazsit nyolc helyett este tízkor sikerül lenyomni, anya hulla fáradt és ideges, hogy persze neki nincs meg a ruhája megint, de kimarad a csajos buliból is...hajnali kettőig nem tud aludni, majd amikor már elaludna Bazsi ébred.neeee

- A fodrászt felhívja hétfőn, hogy esetleg van-e időpontja keddre, mert szerdán reggel nyolckor van a fotózás....marad a hajmosás

- Kedd reggel elmegy a kozmetikushoz szemöldökszedésre a gyerekkel

- Este ha már ing nem lesz, csajos este kimarad, akkor a kiegészítők legyenek jók előkeresi a fülbevalóit - Mácsár Andreásak előnyben - és rájön, hogy rengeteg ékszere van és bár a párjától tavaly nagyon szuper ékszertartót kapott az nem elég valamit ki kéne találni

- Hajat mos, megfürdik, 11 óra basszus vasalni kéne - utál vasalni - nagy ímmel ámmal megcsinálja, több ruhaszettet összerak a gyereknek, amit ugye az őrült hisztéria miatt nem tudott előtte rápróbálgatni

- Reggel 7.20-kor ébredés...vörös, kialvatlan szemekkel, nyolcra vagy negyed 9-re kellene odaérnünk, autó híján biciklivel

- Odaérünk :):)

A fotózás jó hangulatban telik, Bazsi felfedezi a műtermet. A legizgatóbb számmára egy doboz akrilfestékekkel és ecsettel és lám lám menta színű festéket is talált. Momentán erről nincs képem, de Csilla ígérete szerint jövő hét végén talán egyet megmutatok.

De psssssssssszt a mamáknak karácsonyi ajándék!

És ez itt a reklám helye : http://kezugyesek.blogspot.hu/2014/02/nemeth-oszko-csilla-chill-art-photo.html

Minden ami jó

Kedd este itt volt egy nagyon kedves barátunk és a beszélgetés végén vagyis, amikor már vette a kabátját, akkor megkérdezte, hogy én jó jelzőt nem tudok magamra mondani csak olyanokat, hogy szétszórt, mindent utolsó pillanatra hagyó stb. akkor elgondolkoztam, hogy írok egy jójelzős bejegyzést magamról. De tudtátok, hogy blogbejegyzést írni nem lehet ha az ember mellett ott van egy felbontott csomag keksz? Hogy nem ettem volna eleget a szállodában? Ráállva a mérlegre egy kilóval mutat többet, mint amikor elmentünk. De holnaptól visszatérünk a kőkemény magyar valóságba :) Spártai reggelik, ebédek - ami anyának azaz nekem általában kimarad  - és vacsorák sok sétával, bringázással megfűszerezve.

Nyáron, amikor szintén Gyulán töltöttünk el három napot és csak kívülről néztem ezt a helyet ahol most megszálltunk, azt hittem, hogy ez egy sznob hely. De kellemesen csalódtam. Többnyire egy-két-három gyerekes családok, mindennapi hisztik az étkezéseknél, hol az egyik gyerek dobta le a kanalat hol a másik. A játszóházból és a medencéből nem akarok kijönni hisztik vagy csak úgy hisztik, hogy figyeljetek már rám.

Kicsit több, mint egy éve mi is a szülők táborába tartozunk, így megértő összenézésekkel, összekacsintásokkal találkoztunk.

Persze voltak olyanok is, akiknek a csupajó ellenére is volt kifogása, a mai utolsó reggelis kedvenc beszólásom "Felháborító, hogy milyen kemény ez a péksütemény." Én ma is friss, meleg tökmagvas zsemlét ettem, szerintem semmi baj nem volt a péksütik állagával, bár biztosan nekem nincsenek nagy igényeim, hogy elég az, ha friss a zsemle, nem kell, hogy előttem vegyék ki a kemencéből.

Az utazás alatt rájöttünk, hogy a fiunknak kleptomán hajlamai vannak. Ragadnak a kezéhez a dolgok. Már első este vittük fel a kanalat az étteremből, majd minden étkezésnél visszavittünk valamit és elhoztunk egy másikat. A medencéből is ragadt egy-egy játék a kezéhez, ugyanis ha ott akartad hagyatni vele éktelen üvöltésbe kezdett. Természetesen gondolom sok szülő helytelennek tartja ezt a viselkedésünket és kiszedné a kezéből az ordítás ellenére is. Hát mi ilyenek vagyunk. Persze ma Békéscsabáról nem hoztuk el az észrevétlenül elcsent majd magához vett kávés kanalat, ordított, majd felszálltunk a vonatra és Szegedig aludt! 

Ez is jó dolog volt!

Ami a legjobb, hogy Bazsi élvezi a kirándulást. Első nap napközben fél órát aludt a szokásos másfél-két óra helyett, amit gondoltunk úgy kompenzál, hogy este pikkpakk kidől. Murphy vagy nem murphy, de érezhette a fílinget, és este 10-kor sikerült elaltatnunk az amúgy 8-kor fekvő gyereket. Ezt a produkcióját az utolsó este is megismételte, csak hogy keretes legyen a történet és egy órás napközbeni alvással este fél tízig pörgött.

Mondanom sem kell, hogy a szülői esti tervek füstbe mentek :)

 

Csillagocskák

Már túl vagyunk egy "biciklitúrán", amikor is Bazsi bealudt a bringán, szépen felhoztuk a szobába és most megkezdte rendes délutáni remélhetőleg hosszú alvását.

Szóval ha valaki szereti Gyulát és van kisgyereke szívből ajánlom a Családi Wellness Gyula Hotelt. Mi harmadik napja tengetjük itt életünket. Kb. hasonlóan érzem magam, mint egy fesztiválon. Minden az evésről, kikapcsolódásról, szórakozásról és egyeseknek az ivásról szól.

Reggel ébredés: amikor a kisfiunk kelti a családot. Most éjszaka hajnali egykor is felébredt és indult játszani, mert gondolta már reggel van. Azután svédasztalos reggeli elfogyasztása. Minden van, ami szem szájnak ingere és ami nagyon fontos, hogy a legkisebbekre is odafigyelnek. Az, hogy van műanyag étkészlet egy dolog, de minden reggel van finom tejberizs vagy tejbegríz, ma almás zabkása, joghurtok, sajtok, gyümölcsök és hát a felnőttek sem panaszkodhatnak. De első a kávé ugyanúgy, mint a fesztiválokon, csak éppen szépen megterített asztalnál, ami a távozásunk után -  annak ellenére, hogy a gyerek egy időt az etetőszékben tölt, majd anyánál jobb lenne, anya kanalával jobb lenne, és jó lenne mindent tejberizzsel összekenni - már csak nyomokban tartalmazza azt a letisztult eleganciát, amit egyébként sugároz.

A reggeli után lehet választani wellnessmedence, bugyogás, aquazumba (helyes animátorfiúval), vagy nagy séta a parkban, a vár körül - szerencsére szuper őszi időnk van - esetleg bringabérlés, vagy ott az óriási játszóház. Déltől háromig egy laza ebédet lehet elfogyasztani, majd újból ejtőzés, játszóház, wellness vagy üldögélés a lobby bárban, ahol az előző bejegyzésemet is írtam és csacsogni a jóképű, kedves, zavarbaejtő mosolyú pincérfiúkkal.

Este hattól svédasztalos vacsora kétféle levessel és utána mennyei étkekkel és süteményekkel. Még szerencse, hogy csak öt napot maradunk, bár jól hozzá lehet szokni ehhez a pazar kiszolgáláshoz.

Amit biztosan nem fogsz csinálni, ha idejössz: nem fogsz enni a Kézműves cuki méltán híres sütijeiből és a Hamburger Bárat sem fogod meglátogatni, ahol Bíkís megye legjobb hamburgerét ehetnéd és mindig sor van. Tehát ha egyéb gasztronómiai különlegességekre vágysz és mondjuk nincs kisgyereked, akkor ne itt szállj meg, arra is van tuti tippem! De ha a SZÉP kártyádról el kell költeni a pénzt, kényeztetésre, igazi pihenésre vágysz, a wellness részlegből a Csigakertet szeretnéd csodálni és a kisgyerkőcödet is biztonságban és jó helyen szeretnéd tudni akkor ne habozz. Itt mindig teltház van!

süti beállítások módosítása