Július van, fekszem egy függőágyban, a kislányom a pocakomon szuszog, pont úgy mint kicsit több mint tíz hónappal ezelőtt, amikor a pocakomra tették először. A függőágy olyan, mint az anyaméhben, jól korulolel bennünket. Van egy szerető párom, aki éppen a majdnem négyéves kisnagyfiammal a postán képeslapot vásárol. Mert igen nyaralunk! Ott ahol szerettünk volna, egy lelassulós környezetben, a bodzabokor árnyékában, a Duna partján, menta színek között. Hogy hogy jutottunk el ide az egy vicces történet :) A barátaink szerint vagányak, hülyék, rugalmasak, őrültek vagyunk. Én azt hiszem most szerelmes egyre jobban :)

Itt a tavasz! Hurrá hurrá! Hátha a blog és én is előjövünk a barlangunkból, mert végre vége a hosszú téli álomnak. A nap is sokkal dinamikusabban kezdődik, ha besüt a nap és persze ha saját "fel sem kell húzni" ébresztőóránk már hatkor indulni szeretne a játszótérre.

Szerencsére szeret takarítani a két és fél éves kisfiunk, így reggeli után rá tudtam venni, hogy forgassuk fel a szobáját fenekestül. Ehhez össze kellett pakolni- ajaj - az apával készített sátrat lebontani, az apával könyvekből készített parkolót lebontani, a sajtreszelőt és néhány egyéb konyhai tárgyat a megfelelő helyére rakni, de Bazsi ilyenkor mindig nagyon lelkes főleg, hogy ablakpucolást is beígértem.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ez a házimunka nem tartozik a kedvenceim közé. Évente kétszer csinálom meg (általában igazat írok itt a blogon hahahaha). Pár hete már közösen lemostuk a nappali ablakát, ami rettentő boldoggá tette Balázst. Most jöhetett az ő szobája. Hát igen, ahogy kinyitottam az ablak szárnyait négy csodálatos poloska tetem tárult elém, pedig esküszöm ki szoktam szellőztetni, de már nem tűntek mai darabnak. Szerencsére van felhúzható szúnyoghálónk és redőnyünk is, amiket szintén ilyenkor nagy lelkesen takarítok. Persze közben figyelnem kell, hogy a kis manó ne borítsa ki a lavórból a vizet vagy éppen ha belemártja a rongyát, akkor ne csapkodjon össze vele mindent, meg ugye neki is spriccelek ablakmosó folyadékot, meg megkeresem a fellépőjét, lehúzom, becsukom, felkapcsolom, lekapcsolom, ahogy a kisherceg kívánja. Az ablaktisztítás minősége...hm igen talán hagy némi kívánnivalót maga után. De együtt csináltuk és pikkpakk kész. Jöhet a porszívózás.

Oh bakker a lámpát nem töröltem le, jófajta ikeás rizslámpánk van mindenhol, ami áh nem kicsit szívja magába a port. Na mindegy muszáj letörölni. De ablakpucolás és a polcok letörlése után? Hát ja és ja és ja....Száll a por száll a por, de nem baj legalább még több értelme lesz porszívózni. De valószínűleg ezek után a pörfikt takarításszervezés után, amikor pár év múlva vissza szeretnék térni a munkaerőpiacra még takarítónőnek sem mehetek el :( 

Rend, tisztaság és jó illat van. Hogy meddig? A rendre elég hamar tudom a választ.

És hogy ma miért pont ilyen takarítós bejegyzés? Mert életem legjobb ablakmosásos délutánját annál a barátnőmnél tölthettem, akinek ma van a szülinapja. Isten éltessen Móni az első szülinapodon az új otthonotokban!

Nem kell azt hiszem mondanom, hogy mindent, de mindent mindig az utolsó vagy utolsó utáni pillanatra hagyok. Szerencsére tisztában vagyok ezzel a tulajdonságommal valahogy mégsem sikerül ezen változtatni. A határidők motiválnak (általában).

Szóval az úgy volt, hogy akkor elkészítem a sütőtök lekvárt mikulásra a tesóméknak és anyukáméknak. Előző délután meg is sütöttem a tököt, gondoltam majd ha a kisfiam elalszik összedobom ezt a roppant bonyolult dolgot. De rájöttem, hogy nincs itthon alma, sebaj még leugorhatok a boltba érte. Altatás közben azonban a párom szép halkan kislisszant otthonról, ment a barátjával iszogatni. Na egyből felment bennem a pumpa, hogy reggelire még nicns kenyér, a lekvárhoz kéne az alma és akkor mi lesz. A lényeg a lényeg, hogy ahogy szoktam bemakacsoltam magam és a tökök vasárnap sütőtökkrémlevesben végezték, ami mennyei volt.

Ma délután újra nekirugaszkodtam -tegnap este vettem almát - és megsütöttem az újabb tököt (az erkélyen van pár kiló a sütőtökmán családnak). Az illat ilyenkor isteni a lakásban. Bazsi közben el is aludt, persze mire a tök megsült fel is ébredt.

Nem baj játszunk vele a szobájában, az apukája úgyis jön haza nemsokára - érkezik a cset üzenet, hogy lehet, hogy nyolcig is maradnia kell - na frankó. Átmegyünk  a nappaliba, a kisfiam legozik én kiosonok összedobom a hozzávalókat.

Néhány dolog volt csak, ami nem stimmelt. Azaz nem volt itthon juharszirup. Nem baj helyettesítettem mézzel (sajnos nincs nagy tudásom, de remélem jó lesz így is). Majd a hűtőben fél citromnak vélt dolog egy fél vöröshagyma volt, ami hmmm hát ugyan makói vagyok, na de mégse így próbáljam már ki először ezt a lekvárt. Ok semmi gond citromlé. Az sincs itthon (jól felszerelt konyha :). Nem baj savanyításra raktam bele aszkorbinsavat. Kész. Ja és, hogy az almát jó pépesre kéne lereszelni? Na nem, darabolom, mert a kétéves már hiányol.

Ok felforral, majd magára hagy. Persze írja a recept, hogy vegyem le takarékra, erre csak pár perc után jövök rá, de sebaj szeretek mosogatni. 25 perc után már teljesen jónak ítéltem, kezdődhet a pürésítés, közben Bazsi szorongatja a lábam, vegyem fel, mikor leszel már kész, én is akarom üvegekbe rakni. Néhány almadarab bennemaradt, az előre kimosott négy üveget jól összefogdosta, a tetőket is, újramosgatás - mert szeretek!

Majd beletöltés az üvegekbe és beraktuk az ágyneműtartóba, közösen, igen neki is fognia kellett a forró üvegeket.

Majd érzünk valami fura szagot. Gondoltam, hogy a lekvárfőzés közben lett valami. De nem. Bemegyünk a gyerekszobába. A kislámpa, amit még nem tudom mikor felkapcsoltunk le volt hajtva teljesen. Kissé felmelegedett és kissé elkezdett olvadni a szőnyeg ragasztása és a lámpa külseje is.

Jót nevettünk, szellőztettünk, most pedig apa hazaért és azért tudok írni. Vagyis már nem, mert mennem kell buszozni.

Adott egy anyuka, egy kétéves és egy már 17 napja külföldön dolgozó apuka. Anyuka kap két órát, amíg a szomszéd Zsóka néni elviszi a kisfiát szuper programokra, úgymint piacozás, vonatnézés, mozgólépcsőzés és egyebek. Mit csinál ilyenkor a normális anyuka? Süt, főz, vasal, takarít, lefekszik aludni, olvas, kikapcsolódik, facebookozik, kávézik a barátnőjével. 

De van a nem normális fajta, aki elmegy vért adni. Na igen felpattan a bringájára és egy rövid hivatalos ügyintézés után, már a megújult váradóállomás előtt zárja le a biciklit és tettrekészen belép. Az épületben senki, majd megjelenik a "recepciós"- az egész olyan, mintha egy szállodába érkeznék. Felveszi az adataimat, kicsit várok, ujjszúrás, hemoglobin ok, mehetek a doktornőhöz. Érdeklődik, hogy miért voltam már ilyen régen, elmondom, hogy van egy gyerkőcöm, viszonylag sokáig szoptattam. Rákérdez a szülésre, hihetetlen, hogy még mindig csak könnybe lábadt szemmel tudom elmesélni. Majd felmegyek a teljesen üres és steril véradóba. A hölgy nagyon kedves, örül nekem. Azt mondja kellemetlen lesz, ne haragudjak, biztosan fájt, de semmi különöset nem érzek. Engem a véradás amúgy is felfrissít. Nemsokára érkezik egy másik már ismerős dolgozó, aki nagyon jókedélyű, sokat nevetünk hipphopp készen is vagyok. 

Ekkor meglátják az egyik kedvenc - rénszarvasos - Mácsár Andrea fülbevalómat. Teljesen el vannak ájulva tőle (jogosan), közben bejön a  vérszállító férfi kollega is, aki felteszi a racionális kérdést hol a másik. Hát mondom itt... a fülemhez kapok és jaj ne, nincs meg. Zárójelben teszem hozzá, hogy a nyáron elhagytam a legeslegeslegkedvencebb katicás fülbevalóm by Mácsár Andi egyik párját Szentesen, valamint eltűnt (arról még nem mondtam le) egy körkörös színes fülbevaló egyik párja is, amit Bazsi születésére kaptam a barátnőmtől...ez így mind végigfutott a fejemen, amikor is a véradóállomás egész területén kerestük, majd visszafelé ugyanarra próbáltam tekerni amerre jöttem. Eredmény nélkül. Szidtam is magam, hogy minek kellett nekem vért adni, maradtam volna otthon.

Hazaérve bosszankodva éppen felhívtam a barátnőmet (aki szerint hős vagyok a véradás miatt), amikor is valami kiesett a kezemből lehajoltam érte és csak egy másik puffanást hallottam. A fülbevaló volt :) Talán a felsőmbe beleesett és nem vettem észre nem tudom, de juhhhu meglett, nagyon boldog voltam. 

Nagyon ritkán veszek sorsjegyet mostanában. Vannak elméleteim bizonyos helyekről, ahol soha nem nyerek, míg más helyeken érdemes kiadni 200, maximum 300 Ft-ot, mert ott tuti a nyerés. Két nappal ezelőtt pénzt kellett felváltanunk és hirtelen felindulásból mentünk be Bazsival ebbe az alapvetően újságokat árusító boltba. Egy kétéves persze itt is megtalálja a Kinder tojást és minden egyebet, az eladó néni közölte is kedvesen, hogy ha valamit elszakít azt ki kell fizessem így jobbnak láttam minél hamarabb kihúzni a boltból. Vettünk egy Nők Lapját és megkérdeztem, hogy létezik-e még állatos sorsjegy. 200 Ft-ért kaptunk is egy teknősbékát, Bazsi borzasztó boldog volt, majd elhagytuk az objektumot. Én toltam a bringát a közeli szökőkúthoz, ezt a helyet szemeltem ki a sorsjegy lekaparásához. Egyszer csak ordítás, persze sosem néz a lába elé csak futi futi és a sorsjegyet szorongatva felbotlott.

Szerencsére a szökőkút varázs és a teknősbéka sorsjegy élménye hipphopp elterelte a figyelmet a sírásról. És nyertünk!!! A nyeremény 300 Ft. Na én ilyenkor mindig elkérem a pénzt és örülök. Most viszont Bazsi annyira örült a sorsjegynek, hogy vittük magunkkal, vagyis ő szorongatta a bicikliülésen, amíg el nem értünk a könyvtárig. Lepakoltuk a táskákat, kabátokat, a sorsjegy, pedig a ruhatár előterében álló fotel karfája és ülőrésze közötti résbe lett bedugva. Figyelemmel is kísértem a precíz, szakavatott elrejtést, de ahogy elindultunk felfelé kiment a fejemből.

Már jó ideje válogattuk a gyerekkönyveket, játszottunk a rengeteg játékkal, az összes plüsst - a lila macitól kezdve a zöld elefánton át a kék mókusig - a barátommá fogadtam, amikor eszembe jutott a nyeremény. Ó jaj, ha valaki megtalálja és elviszi.... De a gyereket hiába kérleltem, hogy induljunk, ő még maradni akart. Mire meggyőztem az indulásról, addigra a könyvtáros néni véget nem érő telefonbeszélgetésbe kezdett...a tenyerem izzadt, arra az 1 és egy ötöd kindertojásra gondoltam, amit meg tudnék neki venni ebből az összegből (ma láttam olyan helyet, ahol egyet sem).... Miután nagy nehezen leértünk felsóhajtottam, ott volt!!!

Továbbindultunk biciklivel. Elhaladtunk a Dóm mellett, át az Aradi vértanúk terén, majd a Hősök kapuján, amikor is hátranézve megkérdeztem, hogy megvan-e még a teknős (viccből). Ó jaj, mondja erre Bazsi. Leszálltam és elég mérgesen kérdeztem meg, hogy hol szórta el. Azt mondta, hogy a Dómnál - de mivel imádja a Dóm teret és környékét nem voltam biztos a válasz helyességében - visszafordultunk az útvonalon (IGEN 300 FT miatt!). És láss csodát néhány méterrel a kiindulásunk után már eldobta és senki nem vette fel!

Nem részletezem,de egy idő után visszatértünk a dóm térre, leparkoltunk a bringával, meghallgattuk és megnéztük az órajátékot. Vagyis inkább csak én néztem, a kisfiam ezalatt az idő alatt ügyesen beapplikálta a sorsjegyet a biciklim első lámpája és a kosár közé. Induláskor esett ki....

Ezután már nem adtam vissza neki. Vagyis, de, mert ma valamivel el kellett tereljem a figyelmét és ezt kapta meg, hogy dugja a zsebébe.

A nyertes sorsjegy még mindig nálunk, az óriási nyeremény még mindig  a Szerencsejáték Zrt-nél, de még őrizgetjük kicsit. 

Nagyon sok idő eltelt ismét az utolsó bejegyzésem óta, pedig mindig akartam írni, de aztán elmaradt.

Ma a pillanatnyi döntések napja volt. Alvás után, ami a részemről tervezett 2-3 óra helyett 1 órásra sikerült a már másfél éves is elmúlt kisfiamnak, bringázni indultunk. Két cél közül választhattunk, az egyik be a városközpontba, a másik kivitt a városból Béketelepre, itt még sosem jártam, de muszáj volt elintézni valamit.

Okostelefon híján itthon gyorsan megnéztem a térképet, bevésődött és bíztam a női megérzéseimben, amik ilyen útiránykereséskor általában jók, így könnyen odataláltunk, elintéztük és már tekertünk is vissza a városba.

Amit visszafelé kerestünk az egy játszótér volt. Olyan játszótér kellett, ahol van homokozó. A múlt hét előtt még erre a kérdésre azt mondtam volna, hogy ugyan már milyen játszótér az, ahol nincs, viszont a kis tavaszi kiruccanásunk óta szkeptikusabb vagyok, de erről majd egy másik bejegyzésben. Tekertem befelé a városba, nézelődtem és majdnem elhajtottam egy játszótér mellett mire észrevettem a fák mögött. Óriási és messziről látszik, hogy homokozó is van, alig van gyerkőc. Igen, mert a legtöbben ugye alszanak még vagy oviban, bölcsiben vannak.

A játszótéren először Lili az ötéves kislány ismerkedett meg velünk, aki az apukájával volt. Mivel ők nem ide készültek homokozójáték híján velünk játszott és a szuper járgányainkkal (betonkeverő, markoló, dömper). Majd ha Lili csúszdázott Bazsi is, ha Lili homokban fürdött Bazsi is, ha homokangyalkát csinált Bazsi is, ha felállt egy forgóra, akkor Bazsi is. Ez a szerelem....És bár Bazsi a szavak elejét mondja főleg, de a Lili pont olyan név, amit ki tud mondani, így ha nem látta a szőke kislányt mondogatta is rögtön: Lili, Lili.

Lilit egy csak néhány hónappal idősebb Evelin nevű kislány próbálta letaszítani a trónról sikertelenül, majd jött még Bíborka és Vöröske (az ő nevét sajnos nem jegyeztem meg), de esélyük sem volt.

A játszótéren töltött utolsó pillanatokban Lili biciklijét, cipőjét és zokniját tanulmányoztuk, majd nagy nehezen két és fél óra után hazajöttünk, remélve, hogy apa már itthon van.

Hazafelé a bringán is nagy volt a boldogság, bár Lili nem lakik Szegeden csak néha van itt, de azért biztosan ellátogatunk még erre a játszótérre.

Ma délutánra kinéztem magamnak egy programot. A Nők tavasza rendezvénysorozaton Egészséges szexuális nevelés a családban. Ez fél hatkor kezdődött és gondoltam a kisfiammal, aki már lassan másfél éves jól elmegyünk, ismeri a helyet, szereti, biztosan más gyerkőc is lesz ott, legalább egy órát elleszünk ott.

Nők tavasza programsorozathoz öltöztem, szoknyába, magassarkú csizmába. Jó jó tavasz van, de a magas sarkú fekete bokacsizmámat nem is hordtam a télen, gondoltam legalább egyszer belebújok. Igen igen leegyensúlyoztam Bazsival a harmadikról a bringatárolóig, mert hát itt a tavasz bringára fel. Mondjuk a kerékpárom télen sem pihent. Nem voltunk késésben, mert tudtam még be kell iktatni egy pelenkavásárlást is, hiszen mint általában elkövetem ezt a hibát alvás után fedeztem fel, hogy az utolsó pelenkát adtam a gyerekre. Bababolt 10 pelus megvéve, persze Emőke magassarkúban nyomul ki a gyerek az ülésből, be a boltba, a kisfiú a bolt közepére állított gereblyézős, lombseprűs szettet elkezdi kipakolni, az istenért sem lehet elrángatni, így felkapom lazán a hónom alá csapom kilibegek.

hm még tengernyi az időnk.... tegnap megállapítottam, hogy a hajam nem maradhat így tovább, irány egy szépséges szaküzlet, ahol akciós a hajfestékem, ha kettőt veszek, de jéé a pelenka is milyen olcsó na rakjunk csak bele egy csomaggal a kosárba. Felpakolva cuccokkal, gyerekkel, villamosnézés közben elérjük az előadás helyszínét.

Nincs másik gyerek és Bazsi nem akar bent maradni, szóval kint lófrálunk a folyosón, keressük a tikiket és felhívom apát, hogy ha tudja munka után vegye fel és vigye el a gyerkőcöt. A lelkes apuka megérkezik bringa csere és anya egy másfél órát még hallgathatja és élvezheti az előadást. Majd indulás haza lámpák nélkül, férfivázas bringán, szoknyában jó magas sarokban, pelenkástul festékestül kosár nélkül

...az én bringám kontrás, na a Béláé nem...

De hazaértem!

Éljen a tavasz, éljenek a Nők!!!

Az év utolsó napjaiban sok kedves látogatónk volt. 

A pesti barátném megérkezett és megdicsérte a hajam. Csak a fodrászomnak köszönhető, hogy jól vágja a hajam, mert én itthon kiszárítással, beszárításal, vasalással, ondolálással nem sokat törődöm. Magdihoz csak mindig az a kérésem, hogy könnyen kezelhető hajat varázsoljon nekem.

Így másnap reggel, amikor a barátnőm jelezte hajmosási szándékát nem is értettem miért jelenti ezt be, én nem kerítek túl nagy feneket ennek az egésznek, kb 2 perc alatt megvagyok. De már megtanultam, hogy a kommunikáció fontos, mondjunk el mindent a másiknak. Aztán kérte a hajbalzsamot...hmmmm hát az nekem nincs, akkor babaolaj? Ja, hogy van egy 15 hónapos gyerekem elég logikus kérdés, de az sincs. Jön a kérdés Hogy mosol te hajat? Valahogy mégiscsak úgy, hogy tegnap is megdicsérted. Amikor fürdés után testápolót kért és csak babatestápolót tudtam adni már meg sem lepődött. Igen talán így a 33 fele kicsit több kencével kellene felvérteznem magam, de ha jössz hozzám régi típusú házi szappant -hajmosásra is jó - és rengeteg kézműves szappant tudok adni. Na meg fogkrémet is. Ja és Briginek hála micellás vizem is van. Hogy azt eszik-e vagy isszák? ;-) 

Lassan itt van az új év, január elseje, a fogadalmak ideje. Nem tudom hány millió/milliárd ember fogadja meg a világon, hogy mától:

- fogyókúrázom

- leteszem a cigit

- többet mozgok

- spórolok

- kevesebbet stresszelek

- többet olvasok

és még sorolhatnám a listát.

A fogyókúrát biztosan nem szabad elkezdeni ilyenkor, hiszen akkor ki eszi meg a szilveszteri maradékot? Mert ugye alapszabály, hogy kaját nem dobunk ki és ha év elején fogadjuk meg, hogy fogyózunk, akkor valószínűleg szilveszterre sem humuszt és teljes kiörlésű lisztből készült kekszet készítettünk, hanem esetleg egy kis töltött káposztát, malachusit, jófajta mézes zserbót desszertnek.

Volt ígérgetős időszakom nekem is, de hamvába hótt fogadalmak voltak. Nem gondolom, hogy a január elseje, vagy a jövő hónap, vagy a következő hétfő a megoldás kulcsa. Egy elhatározás kell, egy kemény elhatározás, egy döntés.

A párom például aznap szívta el az utolsó szál cigit, mielőtt Bazsit kihoztuk a kórházból. Azóta nem dohányzik, mert nem akart a kisfiához cigis/büdös kézzel nyúlni...Egy ilyen döntés meghozatalához nem mindig kell ekkora változás, de neki ez segített.

Én most egyet ígérek meg - nem újévi fogadalom- , hogy többet fogok angolul beszélni jövőre! Szerencsére van kivel és kapok hozzá támogatást is!

Gyakorlásképpen kaptam karácsonyra a Drága New-See! című könyvet, mindjárt el is kezdem olvasni!

Természetesen, ha ez a blog majd világhírnévre tenne szert nem árt ha angolul is közlök egy-egy bejegyzést ;)

A karácsony mindig nagyon különleges számomra, de most valahogy minden olyan különlegesen jó.

Karácsony előtt Bélával eldöntöttük, hogy nem aggódjuk túl a dolgokat, ha valami nem úgy alakul nem érdekes. Ezt a szabályt elég jól is alkalmaztuk. Bazsi két hét betegeskedés után a szent napra lett gyógyulttá nyilvánítva én három hét után még mindig nem vagyok százas, és Mr Darcy is beteg. Így pl. semmi azaz semmi sütit nemsütöttem, a szentesti menüt is minimálba készítettem el, a lakás pedig csak nyomokban lett kitakarítva.

De: 

- egy héttel karácsony előtt egy órát csacsogtam viberen Kittivel, akivel általános iskola negyediktől érettségiig osztálytársak voltunk, voltunk a legjobb barátnők, meg ahogy az lenni szokott kamaszkorban duzzogtunk is egymásra, 25 évesen együtt hódítottuk meg Rómát, aztán most sok éve már nem találkoztunk -három minimum-, de a beszélgetést minden szemrehányás nélkül ott folytattuk, ahol anno abbahagytuk és a sors fintora, hogy pont életének egy sorsfordító pillanatában akadtunk össze megint.

- a kisfiunk már felfogja, hogy mi is az a karácsonyfa, mi az, hogy jön a Jézuska és azt az örömöt, amikor meglátta a fát, amikor kibontotta az ajándékokat hát azt nem tudom leírni

- a dédiék, akik már 80 fölött vannak két és fél év alatt négy dédunokával lettek gazdagabbak, újra gyerekzsivaj van náluk és ők csak boldogan nézik, ahogy a kicsik játszanak, a picibbek gagyarásznak...

- összefutottam Orsival a véletlenek folytán, aki egyedüliként Mökinek hív és Párizsban él és Rám köszön karácsony után egy nappal Makón az étteremben talán a 9 évvel ezelőtti esküvőjén találkoztunk utoljára....nagy találkozások...

- Bazsi megérti, hogy a Berni pocakjában van egy kisbaba, akire már szintén gondolt aJézuska és bármilyen színesek is azok az ajándékok, de azokkal majd más fog játszani

- hóesésben hazabuszoztunk két nagy hátizsákkal, babakocsival még négy táskával, fagyasztott kacsával, szerelemben

- itthon kipakolás, rendezgetés a bunker falára újabb képeket kel rajzolni és pár óra múlva már jönnek is a barátok...